12:28

2010.12.27. 12:43 - lizamiza

Nem sokáig bírom már itt, haza akarok menni. Legkésőbb 30-án megyünk, de lehet, hogy már 29-én, ami már csak holnap után. Nem biztos, hogy menni fog (12:29), bár eddig egész hamar eltelt az idő. De hát, minél többett vár az ember, annál kevesebb kedve van elfoglalni (12:30) magát, és a végén már percenként nézi az időt, persze annál roszabb lesz, mert ha nézi ember, lasabban telik.

Alig várom már, hogy haza érhessek, rágyújthassak (12:31), megihassak egy mézes kapucsínót Sf-ben, megölelhessem, megcsókolhassam Tomit. Hogy végre élhessem tovább azt az életet, ami nekem még kurvára nem felel meg, de ebben az életben (12:32) egész gyorsan telik az idő.

Unom már, hogy 15 éve másból sem áll az életem mint várni, várni és várni. Legyek már önálló, csinálhassam már azt amit én akarok, akkor talán tudok majd a jelennek élni. (12:33)

12:34

12:35

Karácsony

2010.12.26. 11:51 - lizamiza

Boldog karácsonyt. :)

Szilveszterem még nem tudom hogy lesz, vagy Fannival leszek Szolnokon, vagy felmehetek Kicsikémhez pestre. Én szívem szerint pestre mennék, bár még Szolnok is jobb, mint a babazsúr itt. Pénzem van, így akkora baj csak nem lehet. :)

Szóval minenkinek kellemes ünnepeket, nincs kedvem most mást írni, pedig lenne mit. De nem, kari van, a bajokat kicsit elpakolom.

Nem akarok

2010.12.23. 12:01 - lizamiza

Kezdem baromira unni, hogy ilyen instabil vagyok lelkileg. Lehet, hogy csak a terhességi páiktól van, nem tudom. Tudom, hogy az, hogy már dél van, és Tomi nem hogy nem jön, még csak fel sem veszi a telefont, nem azért zavar mert hiányzik. Olyan érzésem van, mint ha nem kellenék már neki, mint ha nem lennék olyan fontos számára mint az elején. Szerintem este jól berugott és most pihen. Valami megváltozott, és ez félelemmel tölt el. Mintha már nem lenne meg benne az a mindent elsöprő törődés, hogy mindegy mivan, én akkor a barátnőmmel szeretnék lenni.

Persze, tudom, hogy ez is alaptalan, szeret, pont ugyan úgy mint az elején. De nagyon feszült vagyok, most, hogy leírtam még jobban. Legszívesbben, amint meg jön, vagy felveszi a telefont, neki rontanék, és elmondanám a fejéhez vágnám, hogy én egész nap a telefont bámultam, hogy válaszolt-e, hogy rosszul voltam nélküle, hogy kisírtam a szemem, és hogy szerettem volna vele lenni a két hónapos fordulónkon... De nem megy, tegnap sem ment, nem tudok rá haragudni. Tudom, hogy ha összeveszünk, akkor nekem lesz bűntudatom, megmagyarázom magamnak, hogy ne csináld ezt, mert el fogod veszteni.

Nincs cigim, és most nagyon felhúztam magam, nem akarok erről beszélni. Azt akarom, hogy itt legyen és én üvöltözhessek vele torkom szakadtából, hogy elmondjam, hogy mit éltem át itthon nélküle, és ő sajnálja, bánja az egészet és tegyen meg mindent, hogy megbocsássak. De tudom, hogy nem lesz ez, mivel azok a gondok, amiket megfogalmazok a fejemben jelentéktelennek tűnnek majd amint kimondom őket, és megint összevissza fogok beszélni, és a végén megint én fogok bocsánatot kérni azért, amit nem is követtem el... UTÁLOM!!

"lehet"-ek és "talán"-ok

2010.12.22. 13:49 - lizamiza

Nem tudom, hogy az élet mi. Mi az értelme, mi a vége, miért is van tulajdonképpen. Nincs ember ezen a földön, aki igazán boldog életet élne. Mindenki (köztük én is), csupán a boldogság illúziójában él. Elhiteti magával, hogy ez így neki jó, hogy világ életében csak erre vágyott, csak ezért küzdött és most végre, hogy meg van neki, boldog. Pedig nem, mert egy ember sem ismeri a valódi vágyát, azt, ami igazán, őszintén boldoggá tenné. És azt a dolgot, amit nem ismerünk, nem lehet elérni. Nem csak elérni nem lehet, az ember kifejezetten menekül előle: hiszen ez a lét már csak ilyen, félsz attól amit nem ismersz.

De hát, akkor miért nem vet véget minden ember életének? Mi értelme van szenvedni, kergetni azt a dolgot, amit soha nem érhetünk el, és ráadásul ez a kergetés csupán csak szenvedéssel jár. Talán minden embernek megfelel ez az illúzió. Talán minden ember reménykedik benne, hogy ő, a több milliárd ember közül ő lesz az, aki megalálja a valódi vágyát. Nem tudom, én még csak 15 éves vagyok, nem vagyok senki, tanulatlan és műveletlen vagyok ahhoz, hogy az élet nagy, megválaszolhatatlan kérdésein gondolkodjam.

Ha az álltalános kérdéseket vesszük, ez valóban így van. Azt azonban sejtem, hogy én miért nem vetek véget most azonnal az életemben. Nem merem azt állítani, hogy tudom, hiszen tudni valamit, biztosan tudni nagy dolog az életben. Én soha nem csináltam még nagy dolgokat, tudni sem tudtam még soha, vagy ha igen, nem mertem soha elismerni, bevallani, mert féltem, hogy talán nem így van.

Talán, csak a kíváncsiság kényszerít arra, hogy tovább hajtsam az élet malmát. Kíváncsi vagyok, milyen lehet felnőni, önállónak lenni. Milyen lehet férjhez menni, gyereket szülni, milyen lehet ha minden egyes napod ugyanolyan. Nem mintha, most nem lenne minden egyes napom ugyan olyan, de ha már ez embernek férje, meg gyerekei vannak, akkor egy hatalmas dolog tűnik el az életéből. A szabadság, a gondolat: hiszen előttem van még az egész élet.

Nagyon sok elképzelésem volt már arról, hogy én soha nem tudnék a szürke hétköznapokban élni, otthon várni, hogy a férjed haza érjen, kérdőre vonni ha késik, félni attól, hogy megcsal, márpedig megcsal, hiszen örök hűség nem létezik. Mindeközben monoton módon nevelni a kölyköket, oviba, iskolába hordani őket, örülni ha jó középiskolába kerülnek, vagy ha valamiben kiemelkedő tehetségek. Nem engedni meg nekik mindazt, amit te megtettél annyi idősen, hiszen úgy vagy vele, hogy a te gyerekeidnek nem ez az élet való, ne a saját bőrükön tanuljanak.

De hát a tudatom mélyén tudom, hogy ez így lesz. Nem fogom körbejárni az világot, nem teszek majd új felfedezéseket. Hiszen minden ember tudja, hogy nincsenek olyan dolgok az életben mint örök szerelem, csoda, felhőtlen boldogság...

De én ezt most szerintem itt hagyom abba, hiszen olvasom a bejegyzésem és rájövök, hogy semmi értelme... Tomi még mindig nincs itt (13:41), pedig azt mondta 10-re átjön, 11-kor hívtam, mondta, hogy akkor kelt, kapja magát és jön. Nem hívom fel mégegyszer, unom már ezt, millió ember eljátszotta velem, ha nem jön, akkor nem jön, ha nagyon késve ér pedig tudom, hogy megfogok sértődni, kifogok borulni, ő pedig talán el sem fogja mondani, hogy miért késett ennyit, talán hazudni fog nekem csak hogy megnyugodjak és megbocsátsak neki, hiszen nyomós okkal késett, nem azért, mert valaki más fontosabb volt neki, mint az, hogy most velem legyen egy ilyen kritikus időpontban...

Apropó, kritikus időpont: terhességi pánik. Nincs hetvenkétórás tabletta, nincs már semmim csak a remény, hogy nem vagyok terhes, hogy nem kell szembenéznem az anyai haraggal, a lelki összeomlással, mások előítéleteivel és talán a kapcsolatom tönkremenésével egy abortusz miatt. Nem maradt már nekem semmim, csak várnom, és reménykednem a csodában...

...ami sajnos mint tudjuk, nem létezik!

Szombat van

2010.12.18. 11:27 - lizamiza

Baromira félek változtatni. Teljesen mindegy, hogy a külsömről, a hozzá állásomról vagy akármi másról van is szó. Magamtól, nem tudok merek változtatni. Valahogy úgy vagyok vele, mint az ősember a tűzzel: egyszer belenyúlt, megégette és azóta nem mer a közelébe menni. Azonban, egy nagyon fontos dologra jöttem rá: ha magamtól nem is, de mások által rengeteget változok. Nem tudom, ezt minek köszönhetem: a remek alkalmazkodó képességemnek, vagy a mindig-mindenkinek-meg-kell-felelni tulajdonságomnak. Nem is lényeges, az én szempontomból legalább is nem. Ebben az esetben, csak az számít, hogy mindig olyan vagyok, mint az emberek akikkel éppen körülveszem magam: ha Dórival voltam naphosszat, olyanná váltam. Ha Daniékkal, olyanná... Nem tartom ezt túl jónak, úgy érzem magam, mintha egy parazita lennék, aki nem képes létezni, lélegezni mások segítsége nélkül. Baromira rossz érzés, így is mindig olyan érzésem van, bárhol, bármikor, hogy nekem nem kéne itt lennem, hogy én zavarok... És így? Hogy tudom, hogy én az ő tüdejével lélegzem, az ő szemével látok. Csupán azért, mert a sajátomat képtelen vagyok használni. Nem merek levegőt venni a tüdőmmel, mert félek. Nem merek látni, a saját szememmel nem. Pedig lehet, hogy látnék csuda szép dolgokat. Persze rosszat is, de amiben már csak egy kis rossz is sejthető, attól én már elzárkózom. Estem eleget pofára, csaptak át elegen, hazudtak nekem eleget, sírtam egyedül vigasz nélkül éjszakákat a szobámbam. Nem kell nekem rossz már, még akkor sem, ha ezzel jó is társul.

És most megint az az érzés, hogy semmi kedvem nincs végig olvasni a bejegyzést. Nem értem, miért sajnáltatok megint magam, mikor egy dolgot kértem az élettől: egy embert, aki igazán szeret, akinek mindenkinél jobban kellek és ezek mellett csak én kellek... Tessék, itt van, megtaláltad a lehetetlen, egy olyan emberi lény, akinek te vagy a tökéletes. De hát mint minden ember, én is roppant telhetetlen vagyok. Megkaptam azt, amire vágytam, és most valami más miatt sírok. Szánalom az egész emberi lét...

Juj, nagyon rég nem voltam

2010.12.17. 20:08 - lizamiza

Nagyon régen nem írtam, az az igazság, hogy nem nagyon volt mit. Vagyis, akadt éppen, de soha nem éreztem hatalmas késztetést, hogy most nekem blogolnom kell. Most egészen meg vagyok, bár régi társaságom (Dávid, Gyuszi, Dani) elkezdtem baszakodni, de ez eltörpülő rossz a sok jó mellett amit Tomitól kapok. :) Lassan két hónapja vagyok Vele, de annyi mindent kaptam Tőle, amit mástól talán egy év alatt sem... :)

Ó, és a világ harmadik csodája bekövetkezett: van körmöm. Inkább körömféleségem. Most lakkoztam ki, de már kezd emberi alakot ölteni a kézfejem. Van amelyiket lerágtam és rövidebb, van amelyik még nem nőtte le teljesen a pusztításaim. Meg most próbáltam levágni őket, és mivel nem vagyok még benne valami gyakorlott, naná, hogy nem lettem ugyanolyan hosszúak, de nem akartam már piszkálni, mert hát ugye tudni illik, hogy én minél tovább erőlködöm, annál rosszabb lesz (szemöldököm is így basztam el annó...)

Na mindegy is, nem húzom tovább az idegeket, más mondanivalóm így hirtelen nem akad, ha meg igen, akkor ha nem jut eszembe úgysem olyan fontos. :)

Napi kutya: Új ideiglenes, Szofia (én adtam neki nevet *büszkefej*). Kölyök, bepisil, neveletlen, rág, harap, karmol, rombol... Nagyon sok türelem kell hozzá, bár mostmár egy kis tiszteletfélét kezd mutatni felém, az a kérdés, hogy anyunak lesz-e elég türelme (meg kedve pisit takarítani). 23-án megyünk el, nem biztos, hogy utánna már visszajön, pedig imádnivaló (fentebb kép róla).

Napi könyv: Veronika meg akar halni-t kivégeztem (már jó rég), 11 perc még nincs meg, ma írtam Bálintnak, hogy hozza hétfőre. Viszont kicsi szerelmem gondoskodott róla, hogy ne maradjak olvasnivaló nélkül: Vavyen Fable: Mennyből a csontvázát hozta el nekem. :)

Napi lustaság: Ki kéne már cserélnem a fejlécet, de semmi kedvem nincs, szóval marad ez egy darabig. :D

Nem akarok címet

2010.11.26. 09:27 - lizamiza

Tudtam én, hogy nincs olyan, hogy az én életemben huzamosabb ideig minden rendben legyen. Gyusziék baszakodnak, Dórival is összevesztem.(?) Nem tudom mivan most, nincs lelkierőm küzdeni. Eleget küzdöttem már, jönnek vissza a dolgaim, nem engedhetem meg magamnak, hogy megint magamba forduljak. Most legalább nem minden-rendben-van képekkel áltatom magam, mert nem tudom, hogy semmi nincs rendben, de Tomi mellettem van, igazán mellettem, és ez sokat segít a dologban...

"Szántó Dóra

csalódtam benned liza.. pontosabban nem is nagyon vártam mást tőled.. gondolom tudod miről beszélek, ha meg nem így jártál, mert ez volt az utolsó. (: megnyugodhatsz én nem fogok beleszólni az életedbe soha többé. örülnék neki, ha soha több...é nem is keresnél, mert látni sem akarlak..
kössz."

Igazán nincs mit (bármit is csináltam...)

Napi kutya: Rocky gyógyulgat, bár lehet Rózsika néni megtartja...

Napi könyv: A fekete házat kilvastam. Stephen King-hez képest elég gyenge, a vége nem lett valami jó... Azóta már kivégeztem Paulo Choelho Veronika megakar halniát, az tetszett. És most nincs mit olvasnom, majd a Tizenegy perc jön (szintén tőle), ha lesz lelkierőm visszakérni Bálinttól.

Just a little happy

2010.11.10. 16:20 - lizamiza

Megint rég nem írtam, csak mire gépközelébe jutnék, hulla vagyok. Semmi különös nincs, totál happiness. :) Tomival szombaton leszünk három hetesek. ^^ A félelmem valamelyest elmúlt, de tudom, hogy ott lappang legbelül. Mostanában még a magammal való kapcsolat is egész kiegyensúlyozott (csodálkozom is, mivel ilyen nem gyakran fordul elő). Visszavettem a mindenkinek-megfelelni érzésből, élem az életem, nem stresszelek mindenen, nem akarok tőkéletes lenni, csak úgy vagyok (ehhez persze hozzájárul az is, hogy a kedves barátom segít elfogadni magam azzal, hogy szeret).

Napi kutya: Rockyról semmi új hír nincsen, Diósdon van továbbra is. Remélem hamar rendbejön, és erősen gondolkodok rajta, hogy beleadok a műtétbe.

Napi könyv: Még mindig a Fekete Ház, de már megbolondulok olyan izgalmas, tűkön ülök hogy a végére érjek (csak alig van időm olvasni, ha meg van, akkor lelkierőm nincs).

Csak egy bejegyzés...

2010.11.06. 19:10 - lizamiza

Napi kutya (mivel tegnap lemaradt): Rockyt csütörtökön (?) elvitték diósdra Rózsika nénihez, oda házhoz tud menni a doki, mert így is sokba kerül a műtét, ráadásul mégegyszer műteni kell majd. A ZöldZebra annyira nem tudja kifizetni, hogy már körlevélben írták, hogy aki betud szálni pénzel, az száljon. Most van 20 pénzem, gondolkodom rajta, hogy ötöt beledobok Rockyka műtéti költségeibe, ha már az én hibámból történt az egész (bűntudatos fej).

Holnap végre valahára megyek haza. Nagyon hiányzik már Tomi, muszály éreznem, hogy szeret, muszály minden percben mellette lennem hogy nyugodt legyek. Anya azt mondta, hogy biztos nem a fél kettessel megyünk, mert hogy az túl korán van, de megkérem, hogy fizesse ki a jegyem, és én had menjek el azzal (valahogy csak túl éli, hogy 2 órával hamarabb leszek pesten... azért, mert ő egész hétvégén utazott, én még nem akarok itt rohadni fél4ig...)

I always just lie...

2010.11.05. 19:44 - lizamiza

A bizonyos "egyik exem" szöveg korlátozódott egy bizonyos exre... Nem egyszer kellett végig hallgatnom, hogy mennyire szerette, hogy szakítás után mennyi ideig kapart még érte, hogy mennyire ki volt, mikor kórházba került... Nem egy közös emléket kellett már végig hallgatnom, és nem egyszer érkezett egy órával később mert összefutott vele... Ha ismerném, biztosan letépném a fejét annak a csajnak.

Ennek ellenére örülök, hogy én nem ex vagyok... Nem mondom, hogy így előnyben vagyok, de hát ha úgy vesszük, igen. Tudom, hogy nagyon szeret engem, tudom. Nem ez idegesít. Az idegesít, hogy szeret-e engem annyira, mint amennyire egykor őt szerette... Igyekszem, kibaszottul megakarok neki felelni. Remélem, hogy soha nem kell bennem csalódnia, és megfogadtam, hogy minden egyes dologban azt fogom nézni, hogy nehogy összevesszünk...

Napi kutyát majd holnap, megjöttek Rebiék, így nem lehet blogolni. -.-"

Crazy world

2010.11.02. 19:03 - lizamiza

Zavar, hogy a Tomi folyton a volt barátnőiről beszél. Jó, azért az, hogy folyton elég nagy túlzás, de sűrűn (nagyon sűrűn...). Nem vagyok féltékeny nem arról van szó, ez inkább a féltékenység valami alfaja lehet. Nem tudom, engem zavar, hogy olyan emberekről beszél, akiket egykor szeretett (legalább annyira, vagy még jobban, mint engem). Akikkel lefeküdt, közös emékek stb. Nem akarom neki mondani, de nagyon zavar. Tudom, hogy most csak engem szeret, és hogy esze ágában sincsen elhagyni másért, de akkor is. Nagyon megszerettem, jobban, mint az elején gondoltam volna. Így jobban félek, hogy elvesztem, mint az elején gondoltam volna. Ha arra gondolok, hogy esetleg utánnam egy másik lánnyal fog így törődni, hogy egy másik lányért teszi ki szívét-lelkét, hogy egy másik lánnyal éli az életét majd és nem velem... Kiráz a hideg. Megakarok neki felelni, és ezártal még kevésbé felelek meg neki. Tudom milyen vagyok igazából és ő nem. És ha tudná, akkor nem akarna engem.

Ha az emberek ismernének annyira, mint amennyire én ismerem magam, senki nem állna velem szóba. Nem ilyen élelete érdemlek, és ezt tudom jól. Ez is egy mocsok dolog. Nagyonsok mocsok dolgot teszek, tettem és még fogok is. Van amelyik kiderül, van amelyik nem, de tény, hogy több szeretet, megbecsülést, bizalmat (stb.) kapok, mint amennyi járna nekem... Ez fáj kicsit, és nem örülök neki, hogy így van. Én úgy akarok ennyi mindent kapni, hogy megérdemlem. Mostmár próbálok jó emberként élni. De hát ki dönti el, hogy mi a helyes, és mi a helytelen? Olyat nem lehet csinálni, hogy mindig, mindenkinek jó legyen... Bonyolult, és nem is akarok erről többet beszélni... (esetleg máskor).

Napi kutya: Rockyt megműtötték, kapott tölcsért meg gipszet. 2 naponta menni kell kötéscserére, 10 nap múlva varrat szedésre. Kurva jó lesz, minden második napra fuvart, meg másfél órát a napomból szerezni... De hát ennyi büntetést megérdemlek, ha már az én hibámból szenved egy olyan állat, akiért felelősséget válaltam. Remélem jobban lesz.

Nothing Notable

2010.10.31. 19:25 - lizamiza

Ma csodálos napom volt. Tomi már korán reggel munka után átjött, és ment el kb. egy fél órája. Imádom. Minden egyes perc, minden egyes nap csodálatos Vele. Holnap nem tudom, hogy fogunk találkozni kutya miatt, de majd kiderül. Ráadásul jövőhéten elvileg sokat dolgozik, szóval amíg ráér töménytelen Tomi mennyéseg KELL.

Most még elvileg jön át Dóri, mivel a Halloweent mindig együtt töltjük. Annyi kedvem van msot hozzá, hogy mint egy döglött patkányhoz, tök fáradt vagyok, inkább aludnék... Na mindegy, csak nem alszik itt... (köcsögség, hogy ezt mondom, de tényleg fáradt vagyok).

Napi kutya: Rockyt még tegnap sikerült elvinni dokihoz, megnézték, rögzítették. Ma vissza mentünk röntgenre, holnap műtik. Úgy volt, hogy harmadik kerületben lesz a műtét, de ott csak kedden tudják vállalni, itt holnap, szóval itt (mármint diósdon) lesz. Nem tudom, hogy hogy lesz, mivel azt mondták menjünk délelőtt, de a műtét délután lesz. Nem tudom, hogy bent kell-e maradni vele, vagy hogy lesz. Majd eldől, remélem minden rendben lesz és helyre tudják tenni a kis lábát. :S

Én szóltam, hogy semmi sem tökéletes

2010.10.30. 18:46 - lizamiza

Napi kutya: Ma a kutya suli jó volt. :) Blökkencs élvezte, én is, ám kicsit untam (alap tanfolyamot már tudom). Azonban! Haza felé mentünk Tomival, ez a kis gügye meg leugrott a hídról, eltörött a bal melső lába. :S Nagy nehezen haza cipeltük (vagyis inkább Tomi haza cipelte), de itthon sem lett jobb a helyzet. Nem akart nyugton maradni abban a kevés testhelyzetben amikben nem fájt a lába. Utánna bekötöttük neki egy fáslival, egy fokkal jobb lett. Egész nap nyitvalévő (lehel kórház kizárva, egy fos és nagyon drága) állattorvosért, majd miután találtunk fuvarért keresgéltünk. Úgy volt, hogy jön valaki aztán mégsem, összevissza telefonálgtás, és mellette folyamatosan a kutya közelében kellett maradni, hogy nehogy megint mocorogni kezdjen. Szóval kész káosz volt az egész napom. Mindegy, végülis elvégre fél hétre jön(tt volna) egy csaj, remélem így is lesz.

Holnap reggel jön a Tomi munka után, alszunk egy kicsit, utánna szerintem egész nap csak vele akarok majd lenni (ami nem fog összejönni, mivel ha a kutyát nem tartják bent, vagy holnap kell hazahozni, akkor szintén hasonló nap lesz). Mondjuk, az már más dolog, hogy minden áldott nap csak vele akarok lenni. :) Amúgy, ma vagyunk egy hetesek, nem sok, de biztosra veszem, hogy lesz ez még több is. Bár, félek is... Nagyon félek, mert boldoggá akarom tenni, azt akarom hogy nagyon-nagyon boldog legyen a kis élete, és félek, hogy csalódnia kell majd bennem, vagy nem leszek elég neki... Tudom milyen vagyok, ismerem magam annyira, hogy annál inkább igyekszem hogy valakihez ultra közel legyek és ultra sokat jelenteni neki, annál inkább lököm el magamtól. Na mindegy, nem akarok bedepizni, megint nyomni itt a szar lelkis dumám, szóval inkább megyek is.

Replay again

2010.10.29. 22:53 - lizamiza

Újra és újra fogom kezdeni ezt a blogot. Muszály írnom, és nem vagyok képes visszaolvasni a régi bejegyzéseim. Miért nem hagyom őket figyelmen kívül? Egyszerűbb örökre megsemmisíteni őket, nem szeretném látni ahogyan egyre szánalmasabbá és nyomorúságosabbá válok.

2010.okróber.23. életem legszebb napja, és azóta minden egyre csak szebb és felhőtlenebb lesz. De hát soha, semmi nem felhőtlen (az én életemben meg pláne nem). De most jutottam el arra a pontra, hogy az életem boldogabbik fele elnyomja a depressziós, önsajnáltatós, szemét oldalát (remélem így lesz ez sokáig). Nem mondom, hogy boldog vagyok, mert ilyet azért elég túlzás lenne mondani. De boldog vagyok Vele. Minden egyes pillanat, nap, hét (hónap, év...) csodálatos Vele, egyszerűen megszűnik körülöttem a világ, nem érdekel semmi más, csak az hogy szeret, és szeretem.

Napi kutya: Hiénámat örökbe fogadták (most már tuti, hogy végleges, ma kaptam meg az e-mailt, hogy oltási könyv meg szerződés kéne). Most Rocky van nálam, tündéri, imádnivaló, és egészen kis tanulékony(nak néz ki eddig). Holnap kezdem vele az alapfokot, remélem nem fog nagyon leégetni, mivel kb. 4-5 napja van csak velem (és eddig nem sok időm maradt rá, fentebb említettek miatt)

Könyv: Stephen King & Peter Straub - Fekete házába kezdtem el vágni a fejszém, még nem tartok a századik oldalnál, de eddig nem rossz (sajnos nem sok időm marad olvasni, fentebb említettek miatt :P). Link most nincs, ha nagyon érdekel, Google your best friend.

süti beállítások módosítása